[su_list icon=”icon: envelope”]
Gratulálok a nagyon értékes munkához, igényes tartalomhoz. Sokszor hallgatom ezt a rádiót, örülök, hogy rátaláltam. További áldásos tevékenységet kívánva: K. Ferenc
Kedves Sola Rádió, kedves Dolgozók! Nekem nagyon sokat jelent, hogy nap mint nap hallgathatom a Sola Rádiót ahol lélek erősítő, felrázó, bátorító gondolatokat hallhatok. És hiszem és remélem, hogy ezek formálnak is és életté válhatnak bennem, bennünk. Köszönjük a munkájukat, köszönjük a lehetőséget! Érzem Isten áldását ezen a szolgálatukon és kívánom is, hogy áldja meg önöket továbbra is minden szükségessel! Azt szeretném most megkérdezni, hogy vissza lehet hallgatni a műsorokat? Nem találok archívumot, lehet, hogy elkerülte figyelmemet. Tisztelettel: Gy. Zoltán
Kedves Sola Rádió! Ma reggel találtam meg véletlen Önöket, eddig nem hallottam, hogy létezik ez a rádió. Nagyon szívemhez szólt az a vers, ami a” napi vers”. Vezetés közben a könnyeimmel küszködve, nem tudtam felírni a címét és nem jut eszembe. Kérem, ha tudnak ebben nekem segíteni nagyon hálás lennék. Szívesen újraolvasnám és hallgatnám. Köszönettel és tisztelettel : G. Katalin
Kedves Sola Rádió! Remélem, ti is olyan boldogok vagytok! Nagyon színvonalas, és a zenei aláfestés, a vers a zenével! Nincs ilyen másik, rádió! Ez lett az én rádióm, már régóta nem rádióztam! De most ez az első! Mióta megismertelek Benneteket, csak erre gondolok, a hatalmába vett Isten! Eddig is éreztem, hogy Ő bízik bennem. T. Ágota
Pár héttel ezelőtt bekapcsoltam egy délelőtt a rádiót, amit nagyon nagyon régen tettem, és az Ön hangját hallottam. Nagyon megnyugtató volt, ami jól esett zaklatott lelkemnek. A mondanivaló pedig pont úgy kellett, mint a falat kenyér. Ma is hallgattam Önöket és a biblia tanulmányozásos rész is szívén talált. Szeretném tudni, hogy akkor Ön miből olvasott fel, talán E.White valamelyik könyvéből, amikor arról beszélt és később is ugyanezt hallottam vissza pár nap múlva. A lényege ez volt számomra: azt, hogy milyen világban élünk, mi teremtjük meg … mi vagyunk a felelősek a hangulatainkért. Köszönöm, ha tud segíteni. Az Úr áldja meg szolgálatukat !Üdvözlettel: Tímea
Nagyon Örülök ennek a Rádionak Isten áldja meg a munkátokat! Nagyon kellet már ez a Rádió! V. Sándor
Nagyon nagy köszönet a szolgálatukért, amit értünk tesztek nap mint nap az éter hullámain. Minden nap hallgatom az autóban a SOLA Rádió műsorát.
Kedves SOLA! Örömmel hallgatom műsoraikat reggel fél hat és hat között. Közben haladok és Budaörsöt elhagyva Törökbálinton már szakadozik az adás vagy éppen elnémul. Mit lehet tenni? Köszönettel, R. A. buszvezető
Cégünk a nyeresége tizedét a SOLA rádiónak küldi mind addig amíg az a hitvallása szerint a Biblia szerint működik. Mindezt Jézus nevében Isten dicsőségére tesszük. Nagyon tetszenek a műsorok, azonban mint napi biblia-olvasó és aktív hívő keresztény felhívom a figyelmet , hogy az iszlámról vagy más idegen vallásokról szóló műsor rendkívül zavaró. Úgy gondolom, hogy csak egy igazság van és az Jézus Krisztus. … N.N.
Nagyon kedvelem a Sola Rádiót. Kis rádiókészülékem csak ezen a hullámhosszon van beállítva. A drága Úr Jézus sok-sok áldást „sugározzon” a műsorok készítőire, és az adásokat hallgató embertársaimra. Az Úr Jézus áldása legyen minden Rádiós Munkatárson, akik végzik és irányítják az adásokat. Testvéri szeretettel: B. Mária
Kedves Sola Rádió! Nagyon szeretem hallgatni ezt a rádiót, de lakóhelyemen csak interneten tudom fogni, hallgatni. Korábban is előfordult, hogy néha nehezen volt érthető. Érdekes, hogy a normál sugárzású adás viszont rendben van. Köszönöm, és továbbiakban is áldott szolgálatot! T. Gábor
Kedves („Hogy szépen induljon a nap”) műsorvezető! Nagyon szeretem a Sola rádiót, tartalmat, értéket, szépséget közvetít, igazán szívet melengető. Szeretném megkérni, hogy ismertesse velem a mai nap versének a címét szerzőjét, hiába keresem oldalukon nem találom. 2018.10.16-án fél nyolc előtt pár perccel hallottam végét a rádióban. Köszönöm szépen előre is.Minden jót kívánok a továbbiakban. Cs. Éva Zsuzsanna
Kedves Sola Rádió! Reggel és gyakran este is a Sola hullámhosszán vagyok. Remélem – hogy megosztoznom önökkel ezt magánéletemhez tartozó információt -, ez elégséges ahhoz, ne kételkedjenek abban, szeretem és sokat tanulok az adásaikból. Köszönöm. Azonban ma reggel – immáron harmadszorra -, hallgattam egy történetet Bencéről, kanárimadaráról és az édesanyjáról. Bánt ez a történet, mert szerintem hamis. Főleg abban a kontextusban, hogy Isten a legszeretettebbet, Fiát áldozta fel , mert annyira szeretett minket….Ez a történet egy hibás és beteg kapcsolatot mutat anya és fia között. Köszönöm, hogy elolvasták levelem. Testvéri szeretettel: T. Andrea
Az Önök adását hallgattam az elmúlt percekben, egy verselemzést és repetitív zeneműveket. Igazán megragadott mindkettő. Az adás elejét nem hallottam, s a végén nem hangzott el a művek felsorolása, kérem, szíveskedjenek tájékoztatni az adás részleteiről, továbbá, hogy ilyen jellegű műsor mikor hallható az Önök kiváló rádiójában. Üdvözlettel: K. Zoltán
Ma elhangzott egy Cseri Kálmán áhítata az adásban, amire Édesanyám hívta fel a figyelmemet. Sajnos, nem hallottam. Amennyiben elérhető ez a hanganyag az interneten vagy máshol, kérem, legyenek szívesek az igemagyarázat címét elküldeni nekem. Köszönettel és áldás kívánva a munkájukra! Tisztelettel: L. Zsuzsanna
Tisztelt Hölgyem , Uram! Nagyon tetszettek a korábbi Kecskeméti János Mindennapi egészségünk műsorai. Sajnos csak autóban tudtam hallgatni, ezért nem tudtam annyira odafigyelni, de sok rendkívül fontos dolgot mondott el. Ráadásul bibliai összefüggésben is. Van ezekről az adásokról hozzáférhető archívum? Köszönettel! Sz. András Nagyszerű volt a Finali Gáborral közösen tartott előadásuk is a mai Merkaba műsorban. Ez az Ó-szövetségi ünnepekről szóló műsor olyan magas ívű és gyönyörű volt, hogy ezért is hallgattam tovább a rádióműsort, és még nagyobb örömmel hallgattam! Csak így tovább! Óriási hiánypótló az evangelizáció eme formája! Őszinte tisztelettel: T. László Tisztelt Sola Rádió! Lelkes hallgatójuk vagyok. Orosz László professzor volt tegnap a vendég. Sajnos nem tudtam teljes terjedelmében meghallgatni a műsort.Próbáltam a honlapon keresni hangtárat de nem találtam. Van rá lehetőség, hogy valahonnan le tudjam tölteni a felvételt? Sz. Balázs
Tisztelt Rádió Szerkesztőség! Ma reggel 8:30-kor és 8:55 kor hallottam két csodálatos dalt ami megérintett. Meg tudják esetleg mondani a címét és előadóját. Vagy valahol visszahallgatható a műsor: Köszönettel: D. Sándor
Érdeklődnék, hogy aki lemaradt a rádió adásokról az valahol tudja pótolni? Sajnos Katona vagyok, időm és lehetőségem sincs. Éjszakára megyek vissza, de tanuláshoz lenne szükségem. Jó lesz ha kialakul egy hanganyag táruk. Sokan hiányoljuk. Rozália
T. Sola Rádió! Nagyon jó hallgatni a rádiójukat. Minden tiszteletem dr. Győry Hedvigé. Szeretném újra meghallgatni mai tárgyban nevezett műsorukat. A megtalálom honlapjukon? Vagy lesz ismétlés? Üdvözlettel, N. Zoltán
Kedves Sola Rádió! Műsoraikat szeretném hallgatni internet rádió készüléken. Kérem szíveskedjenek megadni elérhetőségüket, amelyen keresztül ez lehetséges. Köszönettel: M. Géza
Tisztelt Sola Rádió, Kedves Sipos Lajos Szerkesztő Úr! Azzal a kéréssel fordulok Önhöz, hogy a vasárnap sugárzott anyák napi műsorukban szereplő – közöttük számomra eddig nem ismert, de igazán nagyszerűnek ítélt, megindító – versek címét és szerzőik nevét válaszlevelében kérem írja meg nekem. Segítségét előre is megköszönve Üdvözlettel: K. Krisztián
Igen tisztelt Gulyás úr! Az éjjel hallgattam kitűnő beszélgetésüket egy igazán evangéliumi lelkületű riportalanyával – sajnos az adást nem az elejétől követtem, ezért nem is tudtam megállapítani, ki ő. Volna rá mód, hogy küldjön nekem egy linket a műsorhoz?Fáradságát előre is köszönve üdvözli: K.László újságíró-műfordító
Kedves Erdélyi Úr, Kedves Szerkesztő Úr, Nagyon szépen köszönöm a műsor megküldését, kívánságom igen gyorsan teljesült, igazán kedves! Örülök, hogy a költészet napja okán ilyen műsort hallgathatok. További sok rádiós sikert kívánok, Üdvözlettel K. Attila
Tisztelt Szerkesztő! Este 20 körül ráakadtam a rádiójukra. Nem sikerült kiderítenem, hogy ki magyarázta az igét, ami 21 óráig tartott. Talán a reformált evangélium volt a téma, vagy ez egy sorozat? Nagyon komoly volt, szeretném visszahallgatni,ha lehet. Köszönettel és gratulálok! Emma
Tisztelt Hölgyem / Uram, A tegnapi Lelkünk kincsei adásban hangzott el egy szép prózai mű (kb. 10:15-től). Egy középkorú nőtől hangzott el, ami az idős korról szólt, illetve egy idős(ödő) ember szemszögéből hangzott el. Érdeklődni szeretnék, hogy az elhangzott hanganyag fellelhető-e valahol interneten, vagy szabad-e megtudnom az elhangzott mű címét. Köszönöm előre is! Tisztelettel: S. Zsolt
Köszönöm az értesítést a műsorról, nagyon örülök neki . Ha esetleg van mód rá, elkérném meghallgatásra, ugyanis dolgozom, olyankor a munkahelyemen nem tudok rádiót hallgatni. De a kertemben közben ott meg tudom hallgatni, amit küldött. Mária
Kedves Kecskeméti János! Kérem, szépen küldje el a mai 11.05 időpontban leadott, a rák betegség gyógyításáról szóló előadást. A vége felé kapcsolódtam a műsorhoz, nagyon sajnáltam, hogy lemaradtam róla. Nem találom, hol hallgathatnám újra. Az archívum, még nem működik. Előre is köszönöm! Nagyon szeretem az önök rádióját. Igazán színvonalas, értéket képvisel. Igazi kincs számunkra. Nagyon köszönjük! Csak így tovább! Cs. Éva
Kedves Sola Rádió! Rendszeresen hallgatom hétköznap reggel 8:07-8:30 közötti időszakban a léleképítő műsorukat. Az lenne a kérdésem hogy az idősebb apát(?) pap úr kicsoda ill. mintha említették volna hogy régebbi beszédei is elérhetőek. Azt hol találom? Köszönettel, Gyula Áldás Békesség! Nagyon szeretem amit csinálnak! Áldott Ünnepeket kívánok. L. Emese
Absolutely love your radio station listen you 24/7! Heidi